Május első napjai

On 2012-05-03 by Klopfer Hanga Sára

Amikor anyukám először ment el a doktor bácsihoz, hogy elújságolja neki létezésemet, azt mondta anyának, május 9-én fogok megszületni. Apukám nagyon örült, mert így – ahogy ő mondta – mókás lesz a szülinapok sorozata, hiszen az ő apukája május 12-én, anyukája (vagyis Julcsi mama) május 15-én, apa pedig május 17-én született.

Ehhez jött volna az én szülinapom május 9-én.

De nem akkor születtem. Egy picit előbb. Április 26-án. Így viszont anyuci szülinapjához van egy picit közelebb az enyém (ő április 12-én született).

Persze apa így is éppen annyira örült nekem, mintha 2 héttel később születtem volna. Igaz így valamivel kevesebb, mint 3 kg-mal születtem, és a magasságom (vagy ahogyan ilyenkor mondani szokták, a hosszom) épp nem volt egészen 50 cm.

Mamám varta ezt a takarót.

Ezen a képen, bár nem látható pontosan, de jó húsban vagyok, és épp anyáék hálószobájában alszom, miközben Ildi mama és István papa látógatóba jöttek hozzánk. Ez a munka ünnepén volt. (Persze nem igazán tudom, hogy ez mit jelent, hiszen nem is dolgozik senki sem…)

Látjátok ezt a szép takarót? Ezt Julcsi mama varrta nekem. A rucit, amiben vagyok, azt pedig édesanyám anyukájától kaptam… és közben jóízűen szundizok. Ez a kedvenc pózom ilyenkor.

Vigyázzállásban (-fekvésben) alszom

Nagy ritkán viszont így, vigyázzállásban, vagyis fekvésben alszom.

Apa öléből kémlelem a világot

…de szeretem kémlelni is a környezetet. Annyi, de annyi érdekességet látok (még nem túl élesen). Még egy hét sem telt el azóta, hogy megszülettem, így még sok felfedezni való van előttem.

Szeretek anya karjaiban aludni

Viszont ez a kinti élet még elég fárasztó számomra. Gyakran alszom, és ezt szívesen teszem anyukám karjaiban.


 

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>